Mivel ezt senki nem olvassa így nyogodtan leírhatom ide:
1. FOTÓAUTOMATÁBAN FOTÓZKODNI VALAKIVEL
2. VATTACUKOR, HÉLIUMOS LUFI, ÁLLATKERT
3. BÁRÁNYOKAT KERGETNI
4. MEGLEPETÉS GOKARTOZÁS VÁRATLANUL
5. AZ ELSŐ ESTI HÓESÉSBEN CSÓKOLÓZNI
6. VERSENYAUTÓT VEZETNI
7. KONYHAASZTALON SZERETKEZNI
8. DUNAI HAJÓZÁS
9. TANDEM
10.ÉJSZAKAI MEDENCÉS FÜRDÉS KETTESBEN
4-en sétáltunk az őszi erdőben.. poénból felmásztunk egy fára, hogy fotózzunk…morgás és levélzörgés…
egy rohadt nagy barnamedve mászkált “szatyorral” a mancsán és keresett minket. Hogy a szatyor minek volt a kezében, arról fogalmam sincs, talán a fejeket gyűjtötte bele…nem tudom. Megtalált minket és elkezdte üldözni az egyik kisfiút aki velünk volt és még nem mászott fel a fára…rohan tak össze-vissza. Mi is lemásztunk, hogy eltereljük a figyelmét Macinak, hogy minket kergessen, ne a gyereket! Iránytváltott és négyünkt kezdett el üldözni. Eg ykerítéshez értünk ahová már nem jött utánunk..gyerek eltünt.. Kerítésen átmásztunk és kiderült, hogy vadaspark szerű területre mentünk be, ahol vadállatok vannak elkerítve. Tehát nem kimásztunk a szarból, hanem be! Csak egy alvó gepárd volt bent….Kerítésen ismét ki!Maci helyett egy veszett nagy gorilla ugrált egyik fáról a másikra és közeledett felénk…válasszunk! Gepárd vagy gorilla.. Gepárd lett! Kinyírjuk valahogy-mondtam, majd bemásztunk a négylábúhoz…keményen megharcoltunk vele, majd mikor legyőztük jött a felmentősereg aki kijelentette 10 hónapja nem jártak erre és szerencsénk, hogy most jöttek….remek!
Bakker, több mint két éve nem változik semmi. Rettenetesen hiányzik. Igen egy emberről van szó, aki meg sem érdemelné még a rágondolást sem… De én ilyen vagyok. Akit szeretek azt halálomig…..
Nos álmokban nincs hiány…maradtak a rettenet jelenetek és menekülés, de vannak szép pillanatok is. Van amikor konkrét mondatok vannak meg reggel felkelés után. Mint például:
“Ha már a főúton vagy azt azt jelenti tudsz vezetni, tehát nem készíthetsz középszerű képeket! ” hű ez nem semmi:)))
békésen lubickoló emberek a vizben, talán tengerpart, de lehet hogy tó. Laza május elsejei hangulat, forgohintával, ami majdnem akkora mint a London-eye, csak elfektetve, oldalán lógó láncokon a hinták. Van aki vizisíelni indul, van aki ebédjére keresi az aprót a zsebében. Furcsa, de apró szösszenetek megmaradtak aznap estéről. A forgóhinta alá kerülve, láttam ahogy forog velem a világ, nevetgélnek emberek a suhanó kosarakban, lánc láncot követ. A következő pillanatban, hatalmas puffanás, sikítás majd rossz horrorfilmbe illő kameramozgással a helyszínre rohanok. Leszakadt az egyik hinta, ami elrepült, benne egy fiúval, mindez egy motorcsónak tetején landolt. Darabokra tört a fiú…Csupa vér mindenhol, sokkolt lány csónakból kijön, sír , azt sem tudja mi történt. Majd végre valaki mentőért ordít. Vágókép totálban: tengerpart bemutatása ismét lubickoló emberekkel, majd lassú zoom egy elkerített fehér sátorra, a véres motorcsónak mellett. A kiérkezett sebészek éppen műtik a fiút. Látom ahogyan egy összeroncsolt testet babrálnak, a szeme letakarva, bőre nincs is csak hús, gusztusos látvány volt, mégis végignéztem. Majd a függönyt elhúzzák, fiú felül, mankót kér, belenéz a szemembe ül ül ül…, majd talpra áll, rátámaszkodik a mankóra és elsétál.
Nagyon kövér fekete nő vagyok Lamborginiben
..szállj csak be. De nem, mert ebbe az autóba nem férünk be hárman. – de majd xy ölébe ülsz és ha jön a rendőr, eltakarod.
Hát jött is.. szintén fekete nagyon nagy darab rendőrbácsi megállít, sofőrünk kérdi:- mikéne? -Közben bézs színű hatalmas szoknyámmal elrejtem azt, akit éppen agyonnyomtam hab testemmel. Rendőr mondja: minden oké de túl nagy ez a nő ide ebbe a kicsi autóba nem? -majd megveregeti hatalmas tomporomat , amit fogalmam sincs hogyan ért el. Ablak felhúz, rendőrnek integet, gázba beletapos.
…London. Eső előtti csendes szél, házak közötti botorkálás. Két gyereket kell kimenteni az egyik házból, hiszen mint jól tudjuk, nincs sok idő és London megsemmisül. Berontok hát a házba, ahol a nagy folyosóról nyílik minden egyes helség külön-külön. Az egyikben megtalálom a két gyereket, az egyik 1-2 éves kisfiú(valami gyönyörű kis szőke gyermek), a másik egy 5 év körüli szintén kisfiú. Ölbe kapom mindkettőt és rohanok velük a folyosón, hogy kiérjek a házból időben. Elkezd sötétedni a folyosó, fura alakok mászkálnak mellettünk, fogy az erőm és a futás már csak kúszásnak mondható. Majd kivágódik az egyik ajtó ahol ANNA, (hogy a bánatba és miért Anna nem tudom), betessékel és megmutatja merre kell menni. Szűk kis konyhán keresztül egy pici ajtón át kerülünk a szabadba, a gyerekeket szorongatva a karomon. Kint egyre borúsabb az ég, az eső is csepereg. Felnézek az egyik ház tetejére, ahol sok-sok ember bámult lefelé. Az egyik lenézett rám, majd tátogva, de kiáltást imitálva, jelezte, fel kell mászni a tetőre, mert csak ott élhetjük túl. Leraktam a két gyereket és felkapaszkodtam az erkélyeken a tetőre. Mikor felemeltem a fejem, egy hatalmas róka ment át előttem . Hirtelen odafordította a fejét, belebámult a képembe, majd továbbment. Én visszamásztam a cserepek és ablakpárkányok dzsungelében az utcára. Magamhoz ragadtam a kölköket és rohantam az utcán, ahol addigra szakadt az eső és folyamatosan nyelni kellett a vizet, ami az arcomon folyt végig…
…kardot kaptam. Legalább egy méteres volt, félkörben meghajlítva. Felülete bordázott és erősen domború volt, éle pedig hullámos és veszedelmes. Egy udvaron állva néztem farkasszemet két áldozatommal, kiket azonnali hatállyal ki kellett iktatnom az élők sorából. Amolyan figyelemelterelés gyanánt, forró piros cukormázat csurgattam kardom élére, majd nekiláttam a piszkos munkának. Fejek hulltak, vér fröcsögött, elképesztő és gyalázatos mészárlást hajtottam végre. Majd beléptem az udvarról a házba, ahol újabb áldozatom a frászt hozta rám. Mielőtt megszabadítottam volna őt is az élet kínjától, betoppant roppant csinos felesége, méregzöld kimonóban. Lepacsiztam áldozatommal, ami barátságot jelent, így nem nyírtam ki…Derékfájós ébredés…
Az egész paintball-os festékgolyók dobálásával kezdődött. Tényleg undorító, ragadós, nyálkás, színes, mint amúgy is. No sebaj, jol elvoltunk egy beton falú aluljáróban. Majd megérkezett egy robot csapat, akik már élesben nyomták a lövöldözést, de nem minket lőttek. Mi kb 4-en, egy billenő aknafedélre lettünk figyelmesek. Hirtelen megmozdult alattam egy 1mx1m-es betonlap. Ahogy leugrottam róla, az a mélybe zuhant. Hosszú acéllépcső vezetett le a semmibe. Tudtuk, oda kell lemenni.Hogy miért? Hogy megtaláljuk azt a házaspárt, aki eltünt. (nyilván tök egyértelmű) Hoztunk lámpákat és elkezdtünk lemászni…Két lépés után visszamásztam a veremből, mert elindult alulról is valaki. Egy fiatal férfi volt…Kidugta a fejét és mondta, hoyg nagyon sajnálja, majd zokogott. Zavarodott tekintete volt. Eltünt a kislánya és hoyg meg kellett tennie. Szemén szürke fátyol volt, csak szavakat mondott nem rakta össze a mondatokat. Mondott egy nevet is. Bence vagy Bálint…Az öccse. Megölte és mellette keresi az eltünt kislányát. A fickó megölte tehát az öccsét és megzuhant az elméje. Leereszkedtem a sötétbe vele. Majd egy dobozt tolt felém, hogy ezek a kislánya tiszta ruhái, mert idelent kellenek ezek. Megfogtam egy bársony borbó kisruhát, széthajtottam és rettenetesen mocskos volt. Vérfoltos, sáros és gyűrött…Filmszakadás, majd a helyszíntől nem messze, az utcákon bóklásztam, hasonlóan zavarodottan. Hol a feleség, hol a gyerek és kicsoda Bence vagy Bálint?….
Aminapi álom…
Lakatlan sziget, ahol különösnek hitt esküvőm zajlott volna. Különös is lett a végén, a maga módján, bár a sors máshogy rendelkezett képzeletbeli világomban. Vőlegényem meghalt, a többi vendéggel karöltve, nekem pedig csak a menekülés jutott a tengerparton a homokban…Halott emberek hevertek mindenfelé. Egy idóta őrült lány maradt csak életben, aki egyfolytában követett és mindenáron belém akart szúrni egy injekciós tűt, mondván ez a cucc majd ellazít. Nyilván nem szerettem volna részesülni a “búfelejtő cuccból”, hát menekülőre fogtam a dolgot. Egy homokbucka mögé bújva vártam, hogy tovább álljon zombi üldözőm. A következő pillanatban, már mellettem feküdt a homokban és egy jól irányzott döféssel a nyakamba fúrta a tűt. Iszonyat érzés volt. Talán ordítottam volna, ha éppen eszembe jut és mondjuk segített volna a dolgon, de nem. Elkezdtem rohanni meg-megbotolva. A harmadik botlásom végzetes volt. Elvágódtam bénultan a homokba, majd a következő szúrást a combomban éreztem. Láttam magam, ahogy csorog a nyál a számból( felettébb gusztusos jelenet volt ), és egyre jobban hagy el az erőm. A lány köddé vált, szemhéjam pedig karcolta a homokot tovább a szemgolyóimon…
Következő jelenetben, egy hajónyi ember érkezett a szigetre, hogy filmet forgasson. Odarohantam, hogy vigyenek haza magukkal. Megkerestem a kapitányt, majd a rendezőt…Beleegyeztek. Kérdezték de mégis hol lakom? Mondtam: Londonban (nyilván hogyne).
De igazából tök mindegy csak vigyenek innen el…
…iszonyat hátfájással ébredtem és betudtam azt az injekció hatásának:)
